Médiakavalkád
Belépés
Iskolánk bemutatása |
![]() |
![]() |
![]() |
Írta: Administrator |
A megyeszékhelytől, Nyíregyházától 25 km-re található Kék község. Lakóinak száma 2000 fő körüli. Nevelőtestületünk 16 kinevezett pedagógussal, óraadókkal (gyógytestnevelő, logopédus, gyógypedagógiai konzulens, kémia, testnevelés, matematika, fizika, ének), 2 állandó takarítóval, 2 karbantartóval, 1 iskolatitkárral próbálja megvalósítani az iskolában folyó munkát. Jelenlegi tanulólétszámunk 220 fő körül mozog. Tanulóink jelentős része hátrányos helyzetű: 76%, ebből halmozottan hátrányos 34%. Intézményünk tanulói létszámát tekintve közel 7%-ban nevelünk sajátos nevelést igénylő, tehát mozgássérült, hallássérült, enyhe értelmi fogyatékos, BTMN-s és pszichés funkciók zavaraival küzdő gyereket. Ezek a mutatók behatárolják nevelő-oktató-képző tevékenységeinket. Iskolánk nebulói két idegen nyelvet tanulhatnak: angolt és németet. A diákok 70 %-a reggeltől estig az iskolában tartózkodik: iskolaotthonos oktatásban, 1 napközis, 1 tanulószobai csoportban. Délután zajlanak a tömegsport programjai, a szakkörök, a művészeti csoportokban való foglalkoztatás. Művészeti iskolánk tanszakai, a néptánc, a képzőművészet és a furulya is megkapta a kiváló minősítést.
Iskolába csalogatót szervezünk a nagycsoportos óvodásaink számára. A leendő első osztályos tanító nénik játékos foglalkozásokat tartanak, megismerkednek kis tanítványaikkal, óvodásaink pedig az iskolai élettel, légkörrel. Célunk, hogy a gyermekek és a szülők egyaránt felkészüljenek az óvoda-iskola átmenetre. Segítséget szeretnénk nyújtani a nebulóknak a zökkenőmentes iskolakezdéshez. 2011 nyarán a már meglévő 2 interaktív tábla mellé pályázati forrásból 7 további beszerzésére nyílt lehetőség, valamint új informatika terem került kialakításra, ahol internet elérhetőséget biztosítunk diákjainknak. Korszerű konyhánk és ebédlőnk van, mely a tanulók komfortérzetét minőségben jelentősen javítja. A sportolás feltételeit a tornaterem és a sportpálya biztosítja. Úszásoktatásra Ibrányba visszük tanulóinkat.
Tanév végén a 6. és 8. évfolyamos tanulóink záróvizsgát tesznek meghatározott vizsgarend szerint. A 6. osztály matematikából (írásbeli) és magyar irodalomból (szóbeli). A 8. osztály matematikából (írásbeli), magyar irodalomból (szóbeli), történelemből (szóbeli) és idegen nyelvből (írásbeli és szóbeli). Megmérettetés ez a pedagógusoknak és tanulóknak egyaránt, amelyre a felkészülés nem kis erőfeszítést igényel. A továbbtanuló diákok azonban jó felkészültséggel kezdhetik meg középiskolai tanulmányaikat. Az Önkormányzat mellett nagy segítséget nyújt évről évre a Kéki Gyermekekért Alapítvány. |