Címlap
Környezetvédelmi és katasztrófavédelmi nap az iskolában PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2018. december 25. kedd, 17:25

  November 10-én, gyermekeink nagy örömére, szombaton is tanítási nap volt intézményünkben. Ez a nap kicsit másabb volt, mint a hétköznapok, hiszen a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. szakemberei, illetve az Országos Katasztrófavédelem munkatársai látogattak el hozzánk.

  Tanulóink látványos előadás keretein belül megismerkedhettek a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával, az újrahasznosítás fogalmával. Tapasztalhatták, milyen veszélyekkel járhat a szemét felhalmozódása, mit tehetnek ők ennek elkerülése érdekében. A bemutatót játékos faladatok követték, melyeken kipróbálhatták ügyességüket, tudásukat gyerekeink. A nyíregyházi THG munkatársait a katasztrófavédelem tűzoltói váltották. Szabó Mónika tűzvédelmi oktatást tartott kicsiknek és nagyoknak, Lukács István bemutatta a porral oltó helyes használatát, majd különböző tűzoltási technikákat ismertetett meg diákjainkkal.

Intézményünk udvarán tálcatűzgyújtás keretein belül tanulóink aktív részesei lehettek a tűz eloltásának porral oltó segítségével. A bátrabbak lángoló gázpalackot is olthattak Lukács István tűzoltó szigorú ellenőrzése mellett. A nap végén diákjaink könnyes szemekkel vették tudomásul, hogy a tűz nem terjedt tovább a főépületre, melléképületekre, de élményekkel telve térhettek haza.

További képek

 

Sebestyén Attila intézményvezető-helyettes

Módosítás dátuma: 2018. december 25. kedd, 18:18
 
Copyright © 2024 Kéki Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola. Minden jog fenntartva.

Névnap

Ma 2024. december 21., szombat, Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz. Sok boldogságot kívánunk!

Iskolánk névadója

Szavazás

Miből szeretnétek többet látni weboldalunkon?
 

RSS link