Címlap
Együtt, testvérként PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2018. december 25. kedd, 17:16


 

Intézményünk minden pályázati lehetőséget megragad. Örömmel vettük, hogy a testvériskolai pályázatunk nyert, és 2018. február 1-től 2020. január 31-ig 50 felsős tanuló vesz részt a programban. A szatmárnémeti és a szamoskrassói iskolával alakítunk ki kapcsolatot a következő 2 évben. A gyerekeknek heti rendszerességgel van tantárgyi fejlesztés (matematika és magyar nyelv és irodalom), idegen nyelvi óra (angol és német) és tematikus foglalkozás (egészséges életmód, Európai Uniós ismeretek, önkéntesség, a partneriskola megismerése).

A projektbe kirándulás is volt tervezve a partneriskolákhoz. Ezt várták a legjobban a gyerekek. November 7-én egy ködös korai őszi reggelen útnak indultunk Romániába. A 2 napos utazásra rengeteg program volt betervezve. Irodalmi és történelmi nevezetességeket néztünk meg. Nagykárolyban megtekintettük a romantikus, régi lovagvárakra emlékeztető, impozáns Károlyi-kastélyt, mely gyönyörű angolparkjával, felújított dísztermeivel, gazdag gyűjteményeivel kihagyhatatlan látványosság volt. A gyerekeknek nagyon tetszett az afrikai trófea-és fegyvergyűjtemény. Itt találkoztunk Pazdera Andreával, aki a 2 nap során mindenhová elkísért bennünket. Érmindszenten is jártunk, itt megnéztük Ady Endre emlékmúzeumát. Az udvar egyik végében van az Ady-kúria, melyben emlékmúzeum van, és a másik végében található a régi parasztház jellegű épület, melyben a költő született. Ebben a család régi bútorai láthatók. Kölcsey Ferencről mindenkinek Szatmárcseke jut eszébe, pedig a Himnusz költője Sződemeteren született. Jelenleg Kölcsey szülőháza a román görög katolikus parókus szolgálati lakása. A református lelkész feleségétől öröm volt hallani, hogy őrzik magyarságukat és hogyan ápolják Kölcsey emlékét, egy olyan településen, ahol már a magyarok vannak kisebbségben. A közel négyszáz lakosból mindössze félszázan magyarok. A nehézségek ellenére komoly munkába kezdtek az itt élők. Eltervezték, hogy egy olyan épületet építenek, amely méltó módon mutatja be Kölcsey életét. Megnéztük a templom mellett a költő egész alakos szobrát, majd elénekeltük a Himnuszt.

Hosszú utat kellett megtennünk Máramarosszigetre. Az utazás egy kicsit viszontagságosra sikerült, mert néhány diák nem bírta a szerpentint. A szállásunk Aknasugatagon volt a Hotel Salinában. Este a gyerekek beszélgettek, pingpongoztak, mi felnőttek pedig Andreával összehasonlítottuk a két ország oktatásrendszerét. Kiderült, hogy ő is pedagógus, így tapasztalatokat cseréltünk. Másnap reggel, mivel messze voltunk a testvériskoláinktól, egy máramarosi magyar intézményt látogattunk meg, ahol szívesen fogadtak bennünket. A diákok hamar megtalálták a közös hangot. Sok időt nem tölthettünk itt, mert hosszú út várt még ránk. A haza felé vezető úton kihagyhatatlan volt, hogy betérjünk Koltóra. A Teleki-kastély felújítás alatt állt, megnézni nem tudtuk, de a kertben Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrát megtekintettük. Iskolánk névadója itt töltötte a mézesheteit, itt írta meg a kőasztalon a somfa alatt a magyar irodalom egyik legszebb versét, a Szeptember végén c. költeményt. A hölgy, aki itt fogadott bennünket, nagyon sok érdekes történetet mesélt Petőfiről és a „vad grófról”, Teleki Sándorról. Az idő „haladott sietve”, így 20 perc maradt a nagybányai Gold Plázára. Ez a néhány perc is elég volt arra, hogy a gyerekek elköltsék zsebpénzüket. Sietnünk kellett, mert az idő sem kedvezett nekünk. Besötétedett, leereszkedett a köd, a sofőrünknek pedig este 8-ra meg kellett érkeznie a telephelyére. A gyerkőcök is elfáradtak, nincsenek hozzá szokva a hosszú utazáshoz. Hatalmas taps tört ki, mikor megérkeztünk községünkbe. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, több szempontból is felejthetetlen volt ez az út.

A két napos kirándulást, a szállást, a belépőjegyeket a pályázat finanszírozta, így a gyerekeinknek ez az utazás egy hatalmas lehetőség volt.

Hegyes Szilvia intézményvezető

 

Módosítás dátuma: 2018. december 25. kedd, 17:25
 
Copyright © 2024 Kéki Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola. Minden jog fenntartva.

Névnap

Ma 2024. december 21., szombat, Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz. Sok boldogságot kívánunk!

Iskolánk névadója

Szavazás

Miből szeretnétek többet látni weboldalunkon?
 

RSS link