Médiakavalkád
Kávészünet |
Írta: Administrator |
2018. július 02. hétfő, 06:42 |
Iskolánk rendhagyó módon ünnepelte a magyar költészet napját. Április 11-én a tanító nénik megzenésített versekkel tisztelegtek a magyar líra előtt. Klasszikus és kortárs költők verseit hallgattuk a Kávészünet zenekar előadásában. Ezzel már ráhangolódtunk az április 16-ai programunkra, ugyanis a Csillag születik c. tehetségkutató műsorban feltűnt, és országos ismeretségre szert tett Kávészünet tartott koncertet az EFOP 3.1.8. Együtt, testvérként a Kéki iskolával projekt keretében. A Kultúra Fiatal Nagyköveteit már izgatottan várták a gyerekek. Hazánk egyik legnépszerűbb „versmegzenésítő” együttese az irodalomóráink részesei a mindennapokban, hiszen sokszor hallgatjuk a tanórákon a klasszikus költők műveit az ő előadásukban. Repertoárjuk jól illeszkedik az általános iskola irodalom tananyagához. Most élőben is hallhattuk tőlük Petőfi Sándor, József Attila, Ady Endre, Móra Ferenc, Hollós Korvin Lajos verseit. A koncert végig interaktív volt. Játékokkal, közös szavalatokkal, kérdésekkel vonták be az előadásba a tanulókat. A közös éneklés alkalmat adott a verstanulásra, irodalmi műfajok, fogalmak megismerésére. Jakab Boglárka A cinege cipője, Hegyes Dominik a Mama c. verset adta elő társainak, majd a zenekar a könnyűzene eszköztárát felhasználva befogadhatóbbá, érthetőbbé tette a kötelező tananyag részét képező verseket, valamint a kevésbé ismert költeményeket is. A Kávészünet a diákokat játékokkal, mozgásos feladatokkal vonták be az előadásba. Közösen énekelték Petőfi Füstbement terv című művét. A versek hangulatát a zene tökéletesen visszaadta. Tanulóink többségének kevés lehetősége van arra, hogy koncerteken vegyen részt. A pályázati program nagyszerű lehetőséget biztosított arra, hogy a gyerekeknek egyszerre nyújtson szórakoztató kikapcsolódást és kulturális élményt. A Kávészünet zenekar modern, hallgatható, igényes, szórakoztató műsorát vastapssal köszönték meg a diákok. |
Módosítás dátuma: 2018. július 02. hétfő, 06:48 |