Médiakavalkád
Ballagás 2017 |
Írta: Administrator |
2017. november 14. kedd, 22:37 |
Véget ért egy fejezet
Június 17-én, a 2016/17-es tanév ballagási ünnepségén 23 8. osztályos tanuló intett búcsút az általános iskolának.
A művelődési házban pontban fél 9-kor szólalt meg a csengő, jelezve: nagy esemény veszi kezdetét. A nemzeti lobogónk és a települési zászló törte az utat a ballagóknak, akiket Hegyes Szilvia igazgatónő vezetett fel a színpadra.
A 23 végzős diák meghatódva emlékezett vissza a kéki iskolában töltött évekre, a diákcsínyekre, a tanórákra és az életre szóló élményekre, emlékekre. Kedves versekkel és gyönyörű dalokkal mondtak köszönetet a pedagógusoknak és a szülőknek a fáradozásért, a segítségért, a bíztatásért, az erőfeszítésért és az emberré nevelésért. Osztályfőnökként a 4 év alatt átéltem nehéz és gyönyörű perceket egyaránt. A sok szidás, a büntetés és a szabályok betartatásának erőfeszítése mellett együtt örülhettünk a tantárgyi sikereknek, a versenyeknek és az eredményes felvételiknek.
A következő szavakkal kívántam nekik jó utat:
„Új közösség, új kihívások, új környezet vár rátok, ami a személyiségetekben és az életetekben nyomot hagynak majd éppúgy, mint az itt eltöltött 8 év.
És remélem, nyomot hagytam én is az élethez való viszonyulásotokban, az értékrendetekben, a kötelességtudatotokban.
„Ha valaki nem lehet a fény forrása, akkor legalább lámpavivőként világítsa meg mások útját.” Fogalmazta meg az egyik XIX. századi tudós. Én ez a lámpavivő szerettem volna lenni a ti életetekben. Bízom benne, hogy néhányótoknak legalább egy-egy kis ösvényt láthatóvá és járhatóvá tudtam tenni, ami elvezet majd titeket a kitűzött célotok felé.
Minden búcsú valami újnak a kezdetét is jelenti. Gyermekéveitek véget érnek, elindultok a felnőtté válás útján, amikor már magatok feleltek a tetteitekért. Mi már nem terelgethetünk titeket tovább, de egy-egy jótanácsért, bátorításért vagy az új élmények megosztásáért bármikor fordulhattok hozzánk.
A szüleitek gondoskodása, szeretete sem ér véget ezzel a nappal. Ugyanúgy, ahogy eddig, mellettetek fognak állni jóban és rosszban egyaránt, amiért hálával tartoztok nekik. Ne felejtsétek el ezt kimutatni feléjük a hétköznapok során ugyanúgy, mint a mai napon is tettétek. Éljetek úgy, hogy büszkék lehessenek rátok.
Kívánom nektek, hogy boldog időszak következzen számotokra. Bízom abban, hogy választott iskolátokban helyt álltok, és sok jót hallunk még felőletek. És ne feledjétek: ha kinyittok egy bonbonos dobozt, és kivesztek belőle egyet, nem tudhatjátok előre, milyen ízű lesz...édes, avagy keserű. Az élet is ilyen lesz! De tanuljatok a "keserű" bonbonból, jegyezzétek meg, melyik volt, és ne vegyétek ki többé...
Egy dalszöveggel kívánok nektek jó utat.
Soha ne add fel, érd el az álmaid! A kudarcok ne törjék az álmaid! Gyerünk, állj fel, próbáld meg még egyszer, Nem létezik olyan, mit nem érhetsz el!”
A ballagók névsora:
Poór Sándorné osztályfőnök
|
Módosítás dátuma: 2017. november 14. kedd, 22:55 |