Médiakavalkád
Verseny eredményeink! |
Írta: Administrator |
2017. november 14. kedd, 21:59 |
A testvérpár győzelme
16 éve Nyírpazony ad otthont a Rétközi Iskolaszövetség matematikaversenyének. Minden évben részt vesznek diákjaink a megmérettetésen, és mindig szép eredményeket érnek el. Ebben a tanévben 5 tanuló képviselte iskolánkat. A verseny történetében először fordult elő, hogy valaki 100 pontból 100 pontot érjen el. Nagy öröm volt számunkra, hogy a mi tanulónk nyújtotta ezt a nem mindennapi teljesítmény. Balogh Levente 5. osztályos diákunk maximális pontszámmal 1. helyezést ért el. A 7. évfolyamon testvére, Balogh Ferenc sem talált legyőzőre, így megvédve a tavalyi eredményét, szintén első lett. Gratulálunk a gyerekeknek és felkészítő nevelőjüknek, Poór Sándorné tanárnőnek!
Májusi eredményeink
A szorgalmi hónapban, a tanév végén, gyerekeink még nem pihenhettek. A napi tanulás mellett készülniük kellett a történelem és angol versenyekre. Munkájuknak, kitartásuknak meg is lett az eredménye. A 19-20. század eseményeinek ismeretéből nem talált legyőzőre Balogh Ferenc 7. osztályos tanuló, Huszár László pedig III. helyezést ért el. Nagyon büszke vagyok tanítványaimra!
Egy héttel később Vasmegyeren, az angol versenyen izgulhattunk diákjainkért. Nagyon örültünk, hogy az eredményhirdetéskor Pelsőczi Zsoltné tanárnő négy diákja is oklevelet vehetett át. Beri Alex Szabolcs I., Szabó Dóra II. lett a 6. évfolyamon, Balogh Levente II. és Balogh Ferenc szintén II. helyezést ért el.
Balogh Levente angolból az ELC országos levelező versenyen is részt vett, melyen IV. lett.
A Rétközi Iskolaszövetség által szervezett versenyeken tanulóink kiváló eredményekkel tértek haza, tovább öregbítették iskolánk hírnevét. A 17 rétközi iskola közül a 4. helyen végeztünk a pontversenyben.
Tanulóinkat igazgatói dicséretben és könyvjutalomban részesítettük a tanév végén.
Gratulálok minden versenyző diáknak és felkészítő nevelőnek!
Hegyes Szilvia intézményvezető
|
Módosítás dátuma: 2017. december 23. szombat, 22:51 |