Ha március, akkor Petőfi-hét Nyomtatás
2018. március 27. kedd, 22:11

 

 

    Immár hagyománnyá vált iskolánkban, hogy minden év márciusában megrendezésre kerül az egyhetes rendezvényünk, a Petőfi-hét. A gyerekek nagyfokú izgatottsággal és lelkesedéssel fogadták a számukra összeállított gazdag programsorozatot, amit idén március 19-23. között valósítottunk meg.

    A fiúk örömére, az első napon Mizsák Csaba tanár úr szervezésében, évfolyamok közti labdarúgó tornára került sor, melyet az alsó tagozaton a 4. osztályosok csapata, a felsősök közt pedig az 5. évfolyamosok nyertek meg.

    Az alsós tanító nénik változatos feladatokkal tették színessé és izgalmassá a gyerekek délutánjait. Kedden akadályverseny várta a csapatokat. A fizikai megmérettetést szerdán szavalóverseny követte. A költészet kedvelői közti versengés két korcsoportban zajlott, akik egy szabadon választott verset szavalhattak el a zsűritagok előtt. Természetesen nem maradhatott el a közelgő ünnepünkre való készülődés és ráhangolódás sem, így csütörtökön osztályonként kézműves foglalkozás várta a kicsiket a Húsvét jegyében. A meghirdetett rajzversenyre („Kék madár” legenda), valamint szépíró versenyre számos remekmű érkezett, amelyet tanító nénikből álló zsűri értékelt. A legszebbnek ítélt munkákat minden érdeklődő megtekintheti az iskola aulájában. A délutáni programok mellett minden délelőtt zsetonokat gyűjtöttek a tanulók. A 2. és a 3. szünetben vidám feladatok várták a játszani vágyókat: tojásdobálás, békaugráltatás, tojáshordás kanállal, valamint toronyépítés. Az összegyűjtött zsetonokat pedig pénteken értékes tárgyakra válthatták be.

    A felsősök sem unatkoztak a Petőfi-hét során, hiszen rájuk is számtalan próbatétel várt. A hétfői labdarúgó tornát követően kedd délután a műveltségé volt a főszerep. A gyerekek csoportokba rendeződve küzdöttek meg egymással. A változatos feladatok izgalmas perceket okoztak a tanulók számára. A lelkes csapatok szerdán „útra keltek”. Az előző évek hagyományával ellentétben idén sajnos nem tudtuk megrendezni a barangolást községünk nevezetes helyein. A rossz időjárási körülmények miatt állomásainkat iskolánk területén alakítottuk ki, ami szerencsére nem szegte kedvüket diákjainknak. A csapatok töretlen jókedvvel és lelkesedéssel készítették el menetlevelüket, fogalmazták meg csatakiáltásukat. A mozgalmas szerdai nap után csütörtökön Petőfi Sándor nyomába eredtünk. A különféle játékos feladatok segítségével gondolatban a reformkorban érezhettük magunkat. Nagyfokú izgatottság övezte a versengést, hiszen a három nap összesített eredménye alapján legjobbnak bizonyuló csapat megmérkőzhetett a tanárok csapatával. A pénteki tanár-diák mérkőzés jutalma a 7. évfolyamos fiúkból összeállt csapatot illette meg. A hét utolsó délutáni programja a Sebestyén Attila tanárúr vezénylésével megrendezett sor-és váltóverseny volt. A Petőfi-hét délelőttjei is jó hangulatban teltek, hiszen az első három szünetben játékos feladatok zajlottak iskolánk aulájában. Az egyes feladatok nyertesei jutalmul zsetonokat kaptak, melyeket pénteken értékes tárgyakra, édességekre válthatták be. Reggelente kulturpercekkel indult a tanítás. A felső tagozat évfolyamainak néhány képviselője versrészleteket olvasott fel. Néhány pályázatot is hirdettünk a diákok számára: szépíró verseny, illusztráció készítése, Power Point bemutató készítése, tablókészítés. A meghirdetett szépíró versenyre számos alkotás érkezett, ami rangsorolása fejtörést okozott a zsűri számára. Ugyancsak nehéz volt a Mátyás király mondáiról készített illusztrációk értékelése is, hiszen szinte minden felső tagozatos tanulótól érkezett pályamű a felhívásra. A legszebb művekből kiállítást rendeztünk, mely az iskola auláját díszíti. Power Point bemutató és tabló is készült a reformkor nagyjairól, valamint Mátyás király reneszánsz udvaráról. A hét zárásaként került sor a versenyek értékelésére, a jutalmak kiosztására. Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

    Igyekeztünk a hét programjait úgy összeállítani, hogy minden tanuló megtalálja a korosztályának és érdeklődésének megfelelő tanulási és szórakozási lehetőséget, melyen keresztül tudásukat tovább bővíthették egyes témákban. Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden segítő pedagógusnak azért, hogy ez a hét megvalósulhatott, és a gyerekek új élményekkel, tudással gazdagodhattak.

 

Pelsőczi Zsoltné

tanárnő