Szatmári körút Nyomtatás
2015. november 14. szombat, 11:59

Jutalomutazás

 

„Köszöntünk Kék” címmel vetélkedősorozat jelent meg a KÉKI KÖRKÉP számaiban. Ezeket fejtettük meg a MÉDIA SZAKKÖRÖSÖK és a hetedikes lányok csapatával. A finom jégkrém mellett azt kaptuk jutalmul, hogy egy kiránduláson vehettünk részt az önkormányzat buszával.

Mi ezt az alkalmat arra használtuk fel, hogy megyénk nevezetességeit megismerjük.

Szeptember 30-án útra keltünk. Első megállónk Máriapócs volt. Ott megnéztük a görög katolikus templomot, amely többek között a könnyező Mária képről híres.

 

Ezután Nyírbátorban álltunk meg. Ez a város a történelemből ismert Báthory család lakhelye volt. Itt a minorita templomban érdekes előadást hallgattunk meg az itt látható oltárokról. A Krucsai oltár az egyik leghíresebb, melyet egy kisvárdai nemes ember készíttetett kiengesztelésül, mert jogtalanul ölette meg a feleségét. Itt minden oltár fából készült az utolsó szögig.019

 

A várban a panoptikum nyújtott lenyűgöző látványt. Megfoghattuk, milyen anyagból készültek a történelmi figurák. Itt megtudtuk, hogy Báthory ott volt a kenyérmezei csatában Kinizsi Pállal. Megnézhettük a jelenetet, amikor a „hírhedt” Báthory Erzsébetet elítélik. Sőt, láthattuk őt a fürdőkádban, amikor egy véletlen folytán rájön arra, hogy a vér megfiatalítja.

Utunkon haladva Penyigén kerestük fel azoknak a lányoknak a sírját, akik a Szenke folyóban lelték halálukat. Ők fiatal lányok voltak, akiknek a történetét ballada is őrzi.

 

Túristvándiban a vízi malmot működés közben nézhettük meg. Felmehettünk a tetőtérbe, ahol horror filmre emlékeztető volt a látvány.

Voltunk még Tiszacsécsén Móricz Zsigmond szülőfalujában és Szatmárcsekén a Kölcsey emlékműnél.

Elfáradva, élményekkel gazdagodva érkeztünk haza. Szórakozva tanultunk.

 

Ezúton szeretnénk megköszönni Poór Sándor polgármester úrnak, hogy biztosította számunkra a buszt.

Szeretnénk köszönetet mondani Feri bácsinak, aki nem csak a buszt vezette, hanem idegen vezetőnk is volt, és Margitka tanár néninek a feladatokat, valamint azt, hogy az út során érdekes történeteket mesélt nekünk.

 

Reméljük, a jövőben is lesznek majd ilyen feladatok!

Média szakkörösök