Jónak lenni jó. Legyetek jók! Nyomtatás
Írta: Lisóczki Mihály   
2014. május 22. csütörtök, 08:54

Iskolánk és Szülői Munkaközössé Jónak lenni jó. Legyetek jók! felhívással jótékonysági estet szervezett április 12-én.

A 6. alkalommal megrendezésre került esten közel 100 gyerek lépett színpadra: énekeltek, táncoltak és mesejátékokat adtak elő. Az idén is lázas izgalommal készültünk, és hittünk abban, hogy kitartással, kemény munkával, akarattal, összefogással képesek vagyunk közel 3 órában szórakoztatni a megtelt színházterem közönségét.

 

 

Az estet a média szakkörös gyerekeink nyitották meg. Intézményünk mindennapi életéből, a tanórákból, programokból állítottak össze egy bemutatót Szabó Miklósné tanárnő és Lisóczki Mihály segítségével.

 

 

 

A bálok táncát végzőseink előadásában láthattuk. A keringőt Poór Sándorné tanárnő tanította be.

 

 

 

 

 

 

 

A 3. osztályos tanulóink csengő hangján csendült fel a Hinned kell című dal, melyet Soós Lászlóné tanító néni tanított be.

 

 

 

 

Örömmel köszöntöttük a színpadon a Mesekert Óvoda gyerekeit. Köszönöm az óvodának, hogy elfogadták meghívásunkat. A legkisebbjeinktől igazi lakodalmast láthattunk.

A gyerekek énekeltek, táncoltak, nagyon jó hangulatot teremtettek.  Felkészítőjük Hajnalné Bozsó Ilona és Oláh Péterné óvó nénik.

 

 

 

Iskolánk legkisebbjei nem először léptek színpadra. A korábbi sikerükön felbuzdulva, Az aranyszőrű bárány című mesejátékot adták elő. A darabot Mezőné Maklári Erika és Hajnal Emőke tanító nénik tanították be.

 

 

 

 

 

 

Művészeti iskolánk néptánc tanszakos növendékeitől dél-dunántúli ugrós táncokat láthattunk. Felkészítőjük László Andrásné tanárnő.

 

 

 

A gyerekek után a pedagógusok is színpadra léptek. A két koma című darabbal Hegyes Szilvia és Sebestyén Attila csalt mosolyt a vendégek arcára.

 

 

 

 

 

 

A kicsik után a nagy néptáncosaink is bemutatkoztak. Sárközi táncokat adtak elő. A koreográfiát László Andrásné tanárnő tanította be.

 

 

 

 

 

A pedagógusok különleges, fantasztikus fekete-fehér tánca sokakat lenyűgözött. A „csalóka” táncot Szőllősi Valéria, Szűcsné Hajdu Márta, Poór Sándorné, Hajnal Emőke, Szabó Miklósné, Soós Lászlóné és Hegyes Szilvia tanárnők előadásában láthatták.

 

 

 

 

Oláh Nikolett 5. osztályos tanulónk gyönyörű hangját ezen az estén is hallhattuk. Demjén Ferenc Hogyan tudnék élni nélküled című dalát csodálatosan adta elő. Szintetizátoron Lakatos Krisztián 7. osztályos diákunk kísérte.

 

 

 

Megható, amikor a szülő a gyermekével lép színpadra. Nagy sikert aratott Lakatos Józsefné és fia, Lakatos Krisztián a Keserű méz című dal előadásával, majd Krisztián testvérével, Rácz Ervinnel is lenyűgözte a közönséget.


 

 

 

 

 

 

 

 

Örömmel töltött el az a szülői kezdeményezés, hogy a gyerekekkel ők is szeretnének fellépni. Igazi cigánytáncot adtak elő. Énekeltek, zenéltek, táncoltak, szórakoztatták a megjelenteket. Segítőjük László Andrásné tanárnő volt.

 

 

 

 

A 3. osztályos tanulóink Puszedli születésnapi meglepetése című darabját Soós Lászlóné tanító néni tanította be.

 

 

 

Sokkterápiával folytattuk. Nem akartunk tippeket adni, de megmutattuk egy módját annak, hogyan lehet valakit leszoktatni az alkoholról.  Az alkohol öl című felejthetetlen színdarabot hatalmas sikerrel adta elő Bozsó Gizella, Szabó Lászlóné, Szőllősi Valéria, Nagy Dániel és Sebestyén Attila.

 

 

 

 

 

 

A 6.a osztályos lányok modern tánca következett. Felkészítőjük Fohsz Gyöngyvér tanárnő volt.

 

 

 

 

 

Az utolsó műsorszámban időutazás következett. Kis községünk világrengető deszkáján a csodálatos, a fantasztikus, a szenzációs, a világhódító, a sportágat megrengető, az utánozhatatlan, a 200 évvel ezelőtti első magyar olimpiai aranyérmes szinkronúszócsapat lépett fel.

 

 

Az est elején, közepén és a végén tombolasorsolást is tartottunk. Ezúton is köszönetemet fejezem ki a kéki Szociális Alapszolgáltató Központ kéki dolgozóinak, Pelsőczi Zsoltnénak, Farkas Zoltánnénak, akik ajándékcsomagokat ajánlottak fel a sorsolásra, valamint Bozsó Gizellának, aki mint szülő biztosította a fődíjat, egy nagyon finom tortát. Köszönöm a szülőknek a felajánlott segítséget (Mihalovics Péterné, Daskó Andrea, Balogh Istvánné, Jámbor Zoltánné, Nagy Dániel), a jegyek árusítását, dekorálást, a büfé működtetését és szereplésüket műsorunkban. Sváner Zsolt biztosította a hangosítást, a Polgárőrség a rendet, Lisóczki Mihálynak köszönhetően pedig újra nézhetjük és szórakozhatunk az előadásokon.

A siker, a vastaps, a dicsérő szavak arra biztatnak bennünket, hogy a jövőben se szakítsunk hagyományunkkal.

 

Hegyes Szilvia

intézményvezető

 

 

/Aki szeretné újra megnézni a jótékonysági est műsorát, a felvételt megvásárolhatja az iskolában/

 

Kattintson ide a videó megtekintéséhez: JÓTÉKONYSÁGI VIDEÓ 2014

Kattintson ide a képek megtekintéséhez: JÓTÁKONYSÁGI KÉPEK 2014

Oldal megosztása