Akikre büszkék vagyunk Nyomtatás
Írta: Lisóczki Mihály   
2014. június 20. péntek, 09:15

Akikre büszkék vagyunk

 

A 2013/2014-es tanévben is tanulóink kimagasló teljesítményt nyújtottak a megyei és a Rétközi Iskolaszövetség által rendezett versenyeken.


Gyerekeink iskolánk legjobbjaiként vettek részt a versenyeken, és a legjobbakkal mérhették össze tudásukat. Dicséretes a hozzáállásuk, kitartásuk, tenni akarásuk. Vállalták a többletmunkát, a plusz készüléseket. Jó eredményeket csakis kitartó munkával lehet elérni. Sok tanulónk megismerte a felkészülés nehézségét, megtapasztalta a versengés izgalmát.
Köszönet illeti a szülőket, akik ott álltak gyermekeik mögött, támogatták, segítették őket, hogy minél eredményesebbek legyenek. Segítő gondoskodásuk nélkül mindez nem sikerülhetett volna.
Köszönet illeti a felkészítő nevelőket is, akik meglátták a gyerekekben a tehetséget. De nem elég meglátni a gyerekben, azt művelni kell. Ott kell állni mellettük, készíteni kell őket, gyakorolni kell velük. Gratulálunk a kiemelkedő eredményekhez!

 

Név

Osztály

Verseny

Helyezés

Felkészítő nevelő

Petró Bíborka

1.o.

rajz

II.

Mezőné Maklári Erika

Szabó Dóra

3.o.

helyesírás

II.

Soós Lászlóné

Beri Alex Szabolcs

3.o.

helyesírás

I.

Soós Lászlóné

rajz

I.

Balogh Ferenc

4.o.

helyesírás

I.

Szőllősi Valéria

Berki Attila

4.o.

rajz

I.

Szőllősi Valéria

Guszti Petra

5.o.

prózamondó

II.

Bozsó Gizella

Móra Ferenc megyei prózamondó

III.

Hegyes Vivien

5.o.

rajz

III.

Mezőné Maklári Erika

Jakab Tamás

6.a

helyesírás

I.

Bozsó Gizella

Bachát László megyei helyesírási verseny

IV.

Machnik Brigitta

7.o.

Bessenyei György nyelvész verseny

II.

Hegyes Szilvia

helyesírás

III.

Bozsó Gizella

Farkas Zoltán

7.o.

helyesírás

II.

Hegyes Szilvia

Bessenyei György nyelvész verseny

II.

Bachát László megyei helyesírási verseny

VI.

Torma Szabolcs

7.o

kémia

I.

Balogh Csilla

Kazinczy szép kiejtési

II.

Hegyes Szilvia

Bessenyei György nyelvész verseny

II.

matematika

II.

Poór Sándorné


Hegyes Szilvia

intézményvezető

Oldal megosztása

Módosítás dátuma: 2014. június 20. péntek, 12:02