Címlap
Együtt, testvérként a kéki iskolával PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2018. március 26. hétfő, 16:34

      Intézményünk minden pályázati lehetőséget megragad, amely elsősorban az oktatás hatékonyságának, eredményességének javítását, a tanulási motiváció növelését, az iskolaelhagyás és lemorzsolódás megakadályozását, az esélyegyenlőséget, a szabadidő aktív és élményszerű eltöltését, az egészséges életmód, a digitális kompetencia fejlesztését célozza.

     Az elmúlt tanévben több pályázatot is beadtunk, s örömmel vettük, hogy a testvériskolai pályázatunk nyert, és 2020. január 31-ig 50 felsős tanuló vesz részt a programban. A szatmárnémeti és a szamoskrassói iskolával alakítunk ki kapcsolatot a következő 2 évben. A gyerekeknek heti rendszerességgel van tantárgyi fejlesztés (matematika és magyar nyelv és irodalom), idegen nyelvi óra (angol és német) és tematikus foglalkozás (egészséges életmód, Európai Uniós ismeretek, önkéntesség, a partneriskola megismerése).

     E mellett a diákokra táborozás, kirándulás a partneriskolához, verszenei koncertek, előadások, kézműves foglalkozások várnak. Tartalmas két év elé nézünk.

 
Copyright © 2018 Kéki Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola. Minden jog fenntartva.

Névnap

Ma 2018. november 15., csütörtök, Albert és Lipót napja van. Holnap Ödön napja lesz. Sok boldogságot kívánunk!

Iskolánk névadója

Szavazás

Miből szeretnétek többet látni weboldalunkon?
 

RSS link