Címlap
Kenyérsütés ma PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Lisóczki Mihály   
2015. november 15. vasárnap, 09:01

Aratás ma

 

Kenyérsütés régen és ma projektünk egyik állomása volt, hogy megismerkedünk azzal, hogy hogyan aratnak ma.

A szakkörösökkel elsétáltunk Szabó Laci bácsihoz, itt nézhettük meg a kombájnt. Ma már ezt az eszközt használjuk az aratásra. A kombájn gazdája bemutatta nekünk a részeit, beindította és hallhattuk működés közben.

Nagy élmény volt, hogy mindenki beleülhetett a vezetői ülésbe. Ezután megnéztük még a traktort és a többi gépet is, amelyek szintén segítik az aratást.

Köszönjük a kedves fogadtatást, az érdekes előadást.

Médiások

 

DSCN7224

 

Kenyérsütés ma

 

Szép napsütéses, meleg napunk volt. A pedagógusok kihasználták az időt: biciklitúrát szerveztek a természetjáró- és a média szakkörre járó diákoknak. Az úti cél a demecseri pékség volt, hogy megnézhessük, hogyan készül a kenyér napjainkban.

 

DSCN7157

 

Amikor megérkeztünk a pékséghez, már a bejárati ajtóban kedvesen fogadtak minket. A szabályok tisztázása után a higiénia szempontjából hajhálót és köpenyt kaptunk. Ezután elindultunk a kemencékhez, ahol megnézhettük a kenyérkészítéshez való eszközöket, és a folyamatot, például a dagasztás menetét. Amíg a kenyér sült a kemencében, rápillanthattunk a hűtőben tárolandó élelmiszerekre, amelyek a pékáruk előállításához szükségesek. Ezután megkóstolhattuk a különböző fajtájú péksüteményeket, amikhez üdítőt is kaptunk. Kis idő után kész lett a kenyér. Szó esett arról is, hogy a teljes kiőrlésű pékárukat nem szeretik a gyerekek, pedig finomak és egészségesek is.

 

Hamar eltelt az idő, indulnunk kellett. A pékség ajándékul útravalót is adott a kis csapatnak. Lassacskán elindultunk haza. Útközben „kis” problémák adódtak, ugyanis három bicikli lerobbant. Szerencsére tudtuk folytatni az utat, mert a fiúk hamar megszerelték a kerékpárokat.

Sikeresen visszaértünk az iskolába élményekkel és emlékekkel gazdagodva. Végül szeretnénk megköszönni ezt a lehetőséget a demecseri pékségnek és a pedagógusoknak, hogy segítségükkel megismerhettük a kenyérsütés rejtelmeit.

Az útitársak nevében Hegyes Vivien 7. osztályos tanuló

 

 

Módosítás dátuma: 2015. november 15. vasárnap, 09:11
 
Copyright © 2024 Kéki Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola. Minden jog fenntartva.

Névnap

Ma 2024. április 20., szombat, Tivadar napja van. Holnap Konrád és Zelmira napja lesz. Sok boldogságot kívánunk!

Iskolánk névadója

Szavazás

Miből szeretnétek többet látni weboldalunkon?
 

RSS link