Írta: Lisóczki Mihály
|
2014. június 20. péntek, 10:00 |
Itt a nyári vakáció!
A 2013/2014-es tanévben június 13-án szólt utoljára a csengő. A forró nyári nappal együtt végre ránk köszöntött a vakáció, elkezdődött a megérdemelt pihenés ideje.
Június 19-én az egyéni értékeléseket tartalmazó bizonyítványokat mindenki kézhez kapta. A végeredmény nem okozhatott meglepetést, hiszen ki-ki érdeme szerint kapta azt, amit érdemel. Azt, amiért küzdött. Vannak tanulóink, akik dicséretet érdemelnek, hiszen javítottak a tavalyi eredményükhöz képest. Köszönöm mindenkinek a helytállást, és külön azoknak a szorgalmát és odaadó munkáját, akik az idei tanévben valamilyen tanulmányi versenyen vettek részt, és elismerésre méltó eredményt értek el, öregbítették ezzel iskolánk jó hírét.
Az idei év számokban:
A 2013-2014-es tanévben 9 osztályba 198 tanuló járt az iskolába. 4 napközis és 4 tanulószobai csoportot működtettünk. A napi oktató-nevelő munkát 16 pedagógus, 4 áttanító és 3 óraadó látta el. 185 tanítási nap áll a hátunk mögött.
53-an vették igénybe a művészeti oktatást. Néptánc és képzőművészeti tanszakon tanulhattak a diákok.
Az alsó tagozat eredménye:
- Kitűnő: 11 tanuló, az alsó tagozat 12%-a
- Jeles: 19 tanuló, az alsó tagozat 21 %-a
- Bukás, évfolyamismétlésre utasítás nincs az alsó tagozaton.
A felső tagozat eredménye:
- Kitűnő: 11 fő, a felső tagozat 10 %-a
- Jeles: mindössze 1fő
- A felső tagozat 14 %-ára tanulás vár a nyáron, ha a következő évfolyamon szeretnék folytatni tanulmányaikat szeptembertől. Kérem Őket és Szüleiket, hogy tegyenek meg mindent a felkészülés érdekében nyáron, ha már év közben nem sikerült.
Jutalomkönyveket vehettek át kitűnő és jeles tanulmányi eredményük miatt az alábbi tanulók:
OSZTÁLY |
KITŰNŐ |
JELES |
1.o. |
Barati Máté Gergő
Hegyes János Kristóf
Németh Dávid
Kovács László
|
Petró Bíborka
Rózsa Vivien
Baglyos Levente
Ilcsik Csaba
|
2.o. |
Bakosi Dorina
Balogh Levente
Kántor Gergő
|
Gyüre Boglárka
Hok Virág
Lukács Virág
Jámbor Máté
Machnik Norbert
Tuza Nándor
|
3.o. |
Szabó Dóra
Beri Alex Szabolcs
Minya József
|
Hajnal Fanni
Novák Dorina
Szokolán Karolina
Bacskó Dávid
Hajnal Sándor
Mondom László
Nagy Bence János
|
4.o. |
Balogh Ferenc
|
Hegyes István
Simon Norbert
|
5.o. |
Blaner Bianka
Guszti Petra Katalin
Hegyes Vivien
Torma Enikő
|
|
6.a |
Jakab Tamás
|
|
6.b |
Balogh Emese
Szűcs Dóra
|
|
7.o. |
Machnik Brigitta
Torma Szabolcs
|
|
8.o. |
Blaner Mónika
Nagy Annamária
|
Molnár János |
Gratulálunk!
Köszönetemet fejezem ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Kemecsei Tankerületének, Kék Község Önkormányzatának, a Szülőknek, a Kéki Gyermekekért Alapítványnak, a Szülői Munkaközösségnek, az Asztalitenisz szakosztálynak, Lehóczkiné Szerdi Ágnes védőnőnek, Nánási Zoltánné családgondozónak és mindazoknak, akik pozitív hozzáállásukkal segítették az iskola hétköznapjait, valamint az oktató-nevelő munkát. Köszönöm kollégáim áldozatos munkáját, kitartását, türelmét.
A nyári szünetben az iskola minden szerdán 8 és 12 óra között tart ügyeletet.
Szép nyarat, jó pihenést, tartalmas szünidőt kívánok mindenkinek!
Hegyes Szilvia
intézményvezető
Kattintson ide a tanévzáró képek megtekintéséhez: TANÉVZÁRÓ KÉPEK
|
Módosítás dátuma: 2014. június 20. péntek, 12:02 |